Búcsú Hohner Natalja Ivanovna tanárnőtől

Kedves Kollégáim, Diákok, Szülők!

Fájó szívvel, szomorúan írom ezeket a sorokat. Kollégánk, Hohner Natalja Ivanovna tanárnő, 2020. december 24-én  türelemmel viselt, hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt.

„Küzdöttél, de már nem lehetett,

 a csend ölel át és a szeretet.

Csak az hal meg, akit elfelejtenek,

örökké él az, akit nagyon szerettek.”

                                                              (Tóth Árpád)

Hohner Natalja Ivanovna tanárnő 1964. augusztus 5-én született Észtországban.

Az általános és középiskolai tanulmányai befejezése  után, 1987-ben szerezte meg matematika-fizika szakos tanári diplomáját az uljanovszki Pedagógiai Egyetemen. Házasságkötése után, 1988-ban költözött Magyarországra. Két lánygyermeke született: Krisztina és Alexandra. 2020 tavaszán pedig megszületett nagyon várt, szeretett unokája.

Lakhelyéül a „vizek városát”, Tatát választotta. Szeretett itt élni.  Igyekezett kihasználni a város nyújtotta kulturális és természetadta lehetőségeket. Sokat sétált az Öreg-tó körül, rendszeresen túrázott barátnőivel, tanítványaival. 1999-ben került a Vaszary János Általános Iskolába. Pedagógus pályáját alsós napközis nevelőként kezdte, majd a felső tagozaton matematikát, fizikát és természettudományos gyakorlatokat tanított. Mindig örömöt és elhivatottságot jelentett számára diákjai oktatása.

Tanítványait egyformán szerette, mindenkivel odaadóan foglalkozott. A tehetséges gyerekeket versenyekre készítette fel, akinél szükségesnek érezte, segített a tananyag megértésében, gyakorlásában. Hangsúlyt fektetett arra, hogy diákjai érdeklődését felkeltse a természettudományok szépsége iránt. Rengeteg kísérletet mutatott be és végeztetett el tanítványaival, mert szerette volna, hogy diákjai ne csak elméletben, hanem gyakorlatban is elsajátítsák az ismereteket.

Osztályfőnökként arra törekedett, hogy olyan közösséget hozzon létre, melyben minden diák megtalálja a helyét, és jól érzi magát. Tudta, hogy a gyerekeket folyamatosan nevelni kell. Formálta jellemüket, észrevette a lelkük bánatát, örömét, sokat dicsért, biztatott, s ha kellett, dorgált, helyes útra terelt. Rengeteg osztályprogramot szervezett, vitte diákjait színházba, múzeumokba, túrázni, kirándulni. Tanítványai szüleivel jó kapcsolatot ápolt, szerették őt, elismerték lelkiismeretes munkáját, megfogadták tanácsait, javaslatait.

Kollégái nagyon szerették a mindig mosolygós, kedves, barátságos Natasát. Számíthattak rá szakmailag és emberileg egyaránt. Észrevételei, tanácsai mögött szakmai tudás, pedagógiai tapasztalat és emberi bölcsesség húzódott. Szívesen vett részt iskolai rendezvényeken, segített a diákönkormányzati programokon. Évek óta a Bolyai csapatversenyek megyei szervezője volt, ahol lelkesen fogta össze kollégái munkáját.

Örök optimista, nyitott embernek ismerhettük meg: betegsége, nehézségei ellenére, tudott örülni annak, ami jó, ami szép. Megvigasztalta a természet szépsége, családja, barátai, kollégái és a gyerekek szeretete, egy igaz emberi szó.

Mosolya, kedvessége, szavai, örökre a szívünkben élnek. Nyugodjon békében!

Soraimat egy ókori bölcs gondolatával zárom:

„A legszebb emlék a szeretet, melyet mások szívében hagyunk magunk után.”

               Varga Edit

            intézményvezető