Skip to main content

A vaszarys tanulók Felvidéken jártak

Iskolánk hetedik évfolyamos tanulói 4 napos felvidéki kiránduláson vehettek részt 2018. október 1-4-ig az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Határtalanul pályázat keretében.

A sikeres pályázat a Szepesség természeti csodái címet kapta. Mint ismeretes, a pályázat célja, hogy tanulóink megismerjék a határon túli magyarság helyzetét, életét, a történelmi Magyarország kulturális értékeit, kiemelten a gótikus és reneszánsz emlékeket, természeti kincseket, amelyekben a Felvidék különösen gazdag. A tanulmányi kirándulás lehetőséget teremt a határon túli magyarság, valamint a nemzeti és kulturális értékek megismerésére. Erősödik a tanulók nemzettudata, az összetartozás érzése. Bővül tárgyi tudásuk, fejlődnek kompetenciáik.

A pályázatban vállalt programok mentén építettük fel utazásunkat, amelynek előkészítése az út előtt zajlott iskolánkban. Rendhagyó történelemórán ismerték meg a tanulók a külhoni magyarság helyzetét, a történelmi okokat, amelyek magyarázzák, miért élnek nagy számban határainkon kívül magyar nemzetiségű emberek a környező országokban. A négynapos tanulmányi kirándulás úticélja a szlovákiai Felvidék.  A szálláshelyről, Tátralomnicról  indulva  csillagtúraszerűen  kerestük fel a helyszíneket. A kora reggeli indulás után útközben tértünk be a Bátkai Alapiskolába, ahol megtekinthettük az iskola impozáns épületét, bepillantást nyerhettünk az ott tanuló diákok és pedagógusok mindennapjaiba.

Innen Betlérre, a páratlan szépségű Andrássy- kastélyba érkeztünk. Mind az épület szépsége, mind a berendezés lenyűgözte csoportunkat.

Utunk Rozsnyóra vezetett tovább. Rozsnyó gazdag történelmi múlttal rendelkező város. A középkorban főként aranyat, ezüstöt, a későbbi századok folyamán vasércet bányásztak itt. Az 1848/49-es szabadságharc után Rozsnyó mint a bányászat egykori központja lassan az iskolák és kereskedők városává vált. A hírneves rozsnyói iskolák több jeles tudóst, írót, művészt adtak a közéletnek – magyar és szlovák nemzetiségűt egyaránt. A város fejlődését nagyban segítették a rozsnyói püspökök és az Andrássy család.

Szlovákiai tartózkodásunk második napján felkerestük Közép-Európa legnagyobb romvárát, Szepesvárt. Az esős nap ellenére bejártuk a hatalmas várrom minden zegzugát. Innen tovább utazva a Lőcsére vezető út során sok szép épületet láttunk. Pl. a zsigrai templomot, ami a világörökség része, vagy Márkusfalván a Máriássy-család kastélyát. Lőcse városa mindig fontos szerepet játszott a magyarság életében. Az óváros műemlék épületegyüttese szintén a világörökség részét képezi reneszánsz kori épületeivel. Lenyűgöző látvány volt a Szent Jakab- templom gótikus stílusú monumentális épülete. A templom Szlovákia legjelentősebb szakrális építménye. Lőcsén irodalmi emlékeket is felidéztünk. Jókai Mór A lőcsei fehérasszony című regényének főszereplőjéről, valamint Mikszáth Kálmán A fekete város című remek művéről is megemlékeztünk. A diákok körében nagy tetszést váltott ki a középkorból származó „szégyenketrec”, ami szintén e város különlegessége. A keddi napon még meglátogattuk Szepesszombaton a Szent György-templomot, és megcsodáltuk a gyönyörű szárnyas oltárát. Szepesszombaton megkoszorúztuk az 1848-as szabadságharc hőseinek állított emlékművet.

Szerdán a bélai cseppkőbarlang bejárásával folytatódott a szlovákiai tanulmányút. Páratlan természeti szépségeket láttunk. Igaz, kicsit igénybe vette lábainkat a 874 lépcsőfok megmászása, de a fáradságért kárpótolt bennünket a lenyűgöző látvány. Innen a Poprád folyó partján épült Késmárkra utaztunk, ahol a sétáló utca szépen felújított házai között található magyar patikát, az evangélikus templomot, valamint a Thököly-várat tekintettük meg. A nagy fejedelem hamvai az evangélikus templomban leltek örök nyugalomra. A nap délutáni programja az Ótátrafüredről induló siklózás után a Tarpataki-vízeséshez vezető túra és a természeti csoda megtekintése volt. Csodás látványt nyújtottak a több részletben alázúduló kisebb-nagyobb vízesések. A 425 méteres szintkülönbség és a hegyi túrázáshoz nem szokott túrázó diákok és kísérőik kellemesen elfáradtak a nap végére. Utolsó napunk célállomása Eperjes városa volt, ahol interaktív városnézéssel egybekötött felfedező útra indultak tanulóink 6-8 fős csoportokban. Öt különösen fontos látványosság megkeresése, és a csoporttal közös fotózása volt a feladatuk. Diákjaink nagy izgalommal láttak hozzá a feladatukhoz, amit végül minden csoport sikeresen teljesített a megadott idő alatt. A megtalálni való nevezetességek között a legérdekesebbek: a reneszánsz stílusú Rákóczi-ház, a Neptun-kút, a Caraffa-féle Vesztőhely a Mária-szoborral  és az Evangélikus Gimnázium voltak.

A nap folytatásaként Kassára utaztunk. Kassa a mai Szlovákia második legnépesebb városa. A Harangöntők utcájából a Városkapu felé vettük utunkat. Útba ejtettük a híres középkori börtön épületet, majd Rákóczi fejedelem rodostói házának másolatát a ház előtt álló Rákóczi-szoborral. Innen a város legfőbb nevezetességéhez, a Szent Erzsébet-dómhoz vezetett városi sétánk. A lenyűgöző szépségű, monumentális méretű gótikus templom kriptájában koszorút helyeztünk el Rákóczi síremlékére. Nagy élmény volt hallgatni a magyar nyelvű idegenvezetést egy ott élő kedves idős hölgytől. A székesegyház közelében gyönyörű zenélő szökőkút és minden egész órakor harangjáték varázsolja el a helyieket és a turistákat. A közelben található a Kassai Thália Színház impozáns épülete.  

Városnéző sétánk és egyben négy napos felvidéki kirándulásunk véget ért. Élményekkel a szívünkben érkeztünk haza a Szepesség természeti csodái elnevezésű kirándulásunkról.

 

Puck Gyöngyike  pedagógus